videós hírmondó
mindig kitalálom, h írok hosszan, de nem jutok ide. de most gyorsan feltöltök 3 videót, az is mesél helyettem (sőt).
ábel, amikor megszületett a tesója, még produkálta magát a 2006-os foci vb csapattagjainak felsorolásával, de akkor már kedvetlenebb volt, pont úgy, mint akit megcsapott a trónfosztás szele. lencsevégre kaptam a tudást, mert úgyis kopik, és jön helyére más, egyszerűen az van, h van egy könyvünk a 2006-os foci vb-ről (mert egyszer régen szerkesztettem egy foci témájú könyvet, ami után ezt ajándékba kaptam a szerzőtől), és apa meg ábel mesekönyvnek használták sokszor. persze hogy megtanulta, hogy bekem, rúni meg sztívin dzserár. itt a videón eleinte halkan mondja, mert sajnos aludok, mondja, aztán azért elmondja rendesen is.
és a legújabb, hogy versel-énekel jónásnak. van, hogy halandzsázik, van hogy németül sorol fel dolgokat megzenésítve; van, hogy ismert és létező nótát fúj. akkor is énekel neki, ha ehhez van kedve, meg akkor is, ha volt vmi konfliktikus helyzet korábban, és ezzel igyekszik oldani a feszkót. édes-érzékeny egy gyerek ez az ábel. nézzétek meg. (az első videón egy délután szórakoztatta jónást, a másodikon, amikor piros-fehér csíkos harisnyában van, jónás még hálózsákban, akkor meg ébredés után fújja a dalt szinte azonnal.)
(a jónás meg a legcukibb Buddhája a Földnek, egyszerűen imád élni és örülni. és örül mindennek még akkor is, ha fele annyi időnk van rá, mint az első gyerekünkre (volt). áldja meg a valaki a gyermekeinket. <3
húsvéti mementó
míg abban a korban voltam, a locsolkodások nagyon fontosak voltak nekem, igen, bevallom, mérföldkő volt minden évben egy ideig. fel lehetett mérni, ki mennyire népszerű lány. ez azért bírt számítani régen. nagymamám egyszer lekiabálta a locsolkodó fiúk fejét, amikor beterítették a lakást hideg vízzel (meg engem tetőtől talpig, én meg marha büszke voltam, mert már a 2. váltás ruhámba kellett átöltöznöm) az amúgy sem túl meleg húsvét hétfőn, én meg nem értettem, miért lett ilyen mérges a mama, mikor én igen jól éreztem magam, mert kiderült számomra, hogy jócsajnak tartanak bírnak, és még beszélgetni is bejöttek locsolás után. juhéjj.
ma már a húsvét fénye is megkopott, a nagymamám sincs már velem, csak a karácsony maradt fontos ünnep a kiscsaládunkban meg a szülinapok.
aztán idén azért kitaláltam, hogy fessünk tojást. valami bekattant az agyamban, mert eddig ez nem volt fontos, pedig egy ideje már gyerekem is van. azt hiszem, kezdenek jönni a klisés és sztereotíp viselkedésformák, hívhatjuk hagyománynak is, meg az idővel való szembenézésnek is, lehet, hogy egyszerűen csak most kezd fontossá válni számomra, h mutassak valamit a gyerekemnek abból, ami nekem is megvolt, pásssz.
ábel jófej volt, eljött velem gazt szedni a játszóra (szép leveleket), utána segített berakni a harisnyába őket és rá a tojásokat, majd bele a kis csomagokat vöröshagymalébe. főként én élveztem a sürgés-forgást, ő csak rövid ideig, jónás meg észre se vette, h húsvét van, mert ugyanúgy gügyögtünk neki, mint más napokon, de csináltam csomó képet, és a férjem jól kinevetett. majd biztos mind megy a facebookra, mondta, mikor dokumentáltam a lépéseket, közben meg nem értettem, miért nem örül velem úgy igazán, és persze örült velem, csak valahogy neki nem ez volt régen, ami nekem, és máris nem érti, amit én se. most meg már ti sem, h miket zagyválok itt most, gondolom.
nincsen semmi bajom, ezt csak úgy hívják, hogy nosztalgia. elég régen mertem bevallani magamnak, volt idő, hogy kifejezetten figyeltem rá, nehogy eláruljam magam, most húsvétkor viszont egyenesen fejbe csapott az érzés: hiányzik a mama.
ábel születése előtt 3 hónappal halt meg, nem ismerhette őt. amikor megtudta, hogy fiam lesz, már elég beteg volt, annyit üzent csak, hogy "nem baj, lányom, kell a férfi a seregbe." közben tudom, hogy imádná őt, és ábel is szeretné a bencze dédit, de azért jobb lenne sokszor, ha meg is láthattam volna őket együtt. naigen, történelmietlenkedem itt, elnézést.
nem volt sonkánk húsvétkor, mert az nem érdekelt. csak tojás volt, 6-ot festettem ábellel. még mindig kint van az asztalon, nem ettük meg. gondolom, romlott már, de még nézegetem. aztán kidobom. elengedem ezt a pillanatot is, csak előtte még megörökítem ide nektek (is).
Három
hároméves lett a kisfiam. helyesebben a nagyfiam. egész márciusban őt ünnepeltük (4 hétvégén át!), a végére kissé bele is betegedett. (fizikailag tényleg, lelkileg azért baromira élvezte, hogy minden róla szól.)
ábel már igazi nagy (közben meg nem, persze): dacos, nyílt szívű, érzékeny, humoros gyerek, közben meg sokszor jó nehéz eset. határozottan kemény olykor vele az élet. persze ez szép és jó, azért azt tudjuk, hogy ő egy vérbeli kos. akaratos és makacs. kitartó is. és mióta oviba jár, önállóbb, ügyesebb, de pimaszabb és néha kezelhetetlenebb is. azért nem kezelhetetlen, mindenesetre a nevelési elvek és kérdések napjában többször téma miatta közöttünk A-val.
A születésnapján meglátogatták a nagyszülei és más rokonai, volt rengeteg tortanyalakodás és rengeteg torta (csak én 3-t sütöttem, mert annnnnnyira ízlett az epres-mascarponés (szép kis kiütései lettek az epertől, nesze, anya), de az irénke dédi-bumbi-mimi-féle finom torta és az ani mama féle oroszkrém is nagy sikert aratott; köszöntötték az ovis pajtások és óvó nénik, sőt még az egyik családi barátunktól is óriási ajándékot (futóbicajt) kapott. gabi mama elhozta az álom dupló vonatot, papáék átadták az alkotó táblát, anyáék meg konyhát adtak sok-sok edénnyel és ikeás zöldséggel (mesterszakács-tűzoltó-festő-orvos-fodrász lesz a gyerekből, már most mondom, csak figyeljétek meg!)
ábel szerencsés, mert rengetegen szeretik. formás kisfiú és tényleg sokszor nagyon vicces. (az egyik nagymamáját például így hívja pár napja: gabimamucika. ezt először egy telefonbeszélgetés közben közölte vele. most játszom, gabimamucika. LOL. a kiugrott a gombóc fazekastul rigmus után meg rám nézett, és a szoptatós fotelra mutatván felkiáltott, h nézd már, anya, az meg a stillstuhl; altatáskor nem szereti, ha kilóg valamije a takaró alól-. abban már megállapodtunk, hogy a fejét nem takarjuk be. de tegnap pl. megkérdezte, hogy jó, anya, de akkor a szememmel mit csináljunk? (már majdnem aludt.) mondtam, hogy megpuszilom, és akkor az is védve lesz. erre aszondja, szinte követeli: akkor pusziljad, pusziljad, pusziljad. rengetegszer.); szerintem okos is, de most már tényleg elég az anyai részrehajlásból.
szerethető kiskölök, ez tuti.
és mi is szerencsések vagyunk, hogy ő a miénk, sokszor a legnagyobb görbe tükrünk a lakásban. ezért például különösen hálás vagyok neki, mert talán eggyel korábban észreveszem a magam hibáit őáltala (és másokét is, sajnos v szerencsére;))
és érdekes az is, ahogy telik az idő, egyre kevésbé jut eszembe a születésnapján, hogy velem mi történt aznap, amikor megszületett, egyre inkább az ő napja lesz ez kizárólagosan. minden anya ezt élheti meg a gyermekei terelgetésekor, gondolom én: kihordja, majd megszüli a dedet, aztán szép lassan távolítja el tőle az élet. szép körforgás, így van ez rendjén, csak közben el ne felejtsem neki elmondani az összes fontos dolgot, amit megtanultam. illetve azokat, amikről úgy gondolom, hogy tudnia kell.
például, hogy soha ne felejtsen el egy jót nevetni (magán is). akkor nagy baj nem lehet.
boldog születésnapot, kisfiam!
apát szereti
telnek a hetek, és annyi mindent le kellene írnom, és sosem fér bele a 24 órába. ma gyorsan próbálok valamit megörökíteni abból, ami van, mert érdemes. most épp ábel főz a saját konyhájában, jónás alszik a hátamon, van 1 kis esély, h a bejegyzés végére érek. (már a feléről nézek most vissza, és elmondhatom, főzés után duplóztunk, festettünk együtt, két órát játszottunk végig, hogy jónást 2x etettem, aztán ábelt pelenkáztam, utána jónást, jó sokat szaroztam a szó szoros értelmében, na ezt eléggé unom, na de a szobatisztaságig vezető út egyre rövidül, tudom; ma jófej volt ábel, hagyta, sőt simizte a kistesót meg puszilgatta is. én meg most érzem csak így, vacsora előtt, hogy elfáradtam rendesen.)
na szóval - a kicsi két hónapos lesz 3 nap múlva. óriásbébi. óriásibb, mint ábel volt. 6 hetes adatom van róla, akkor 6300 gr és 60,5 cm volt. mosolyog, gügyög-gagyog, ha a tokáját simogatjuk- általában a hangját se hallani, békés-édes-rendes buddha gyerek. de ha egyszer is késni mer a kaja, akár egy pillanatot is, akkor olyan hangot hallat, amitől elszégyelli magát az is, akinek erre semmi oka. ábel például (2x volt ilyen, h én épp el mertem menni félórára a boltba, mert a kis buddha nagyon jól aludt, apára bíztam őket, és amint kitettem a lábam, indult a követelőzés. kajasírás volt, kétségtelen.) na és ábel is fel-le futkos ilyenkor, úgy rohant elém, mikor megjöttem, hogy "anya, valami baj van." és valóban, jónás nem szokott sírni, úgyhogy tényleg vmi baj van olyankor, amikor igen. általában béke van a kicsivel, élvezzük a mosható pelenkázást, a hordozást, lassan beindulok hordozási tanácsadóként is, volt már egy anyuka nálam, akinek tanítottam háti batyut, jó lesz, ha találkozhatok másokkal és taníthatok egy kicsit, míg ábel oviban van. jó lesz, mert két év hosszú idő, és szükségem van egy viszonylag ép idegrendszerre a végére (is).
na és akkor ábel, a nagy, mindjárt hároméves első szülött gyerekem. ma, amikor játszottunk pl orvosost, németül vizsgált. ja, nein, danke schön und wiedersehen, mondta mindig jó helyen. aztán számolt, amikor duplóztunk, tízig gyönyörűen németül, tovább is tud, de ez már rutinosan megy.
és igen, frankón eldicsekedtem vele, h milyen okos gyerek. és tényleg az, az óvó nénik is dicsérik: gyorsan tanul, jó természete van, szót fogad, nem hangos, nem lökdösődik, és már nem is olyan mimóza, mint az elején. szépen beszokott. sőt azt mondták, jó, ha figyelek, hogy szánt szándékkal ne adjak kezébe villát és filcet, azaz ne én döntsem el, melyik kezébe adom, mert megfigyelték, hogy váltogatja a kezét rajzolás és evés közben, és ez még belefér most (kb négyéves korig), h nem dőlt el, jobb- vagy balkezes-e, de hogy váltott kezű legyen, az ki van zárva, olyan nincs, mondta az óvó néni, úgyhogy mindig középre tegyem az evőeszközt és a ceruzát, kifejezetten ő döntse el, melyik kezét használja. (dominánsan a jobbat, jegyzem meg, de figyelek erre.)
na és panaszkodni is tudok róla - ez csak rólam szól nehéz időszak mindannyiunknak.
új a szitu: négy fős lett a család. ölelne, szorítana, de sokszor nem lehet, mert szoptatok, pelenkázok, hordozok - jó, olyankor azért tud. igényelne, szeretne szeretni, de azt hiszi, nem tud már úgy, mint jónás megszületése előtt. és ezért kifundálta, hogy az a legjobb mindenkinek, ha apa lesz a sztár: az ő mentsvára, aki megvédi őt saját magától is. ezért simán a képembe vágja hazafelé az oviból a legnagyobb motoros rallink közepette, amikor kacagunk és végre jónás is alszik a hátamon, miközben zötyögve hazafelé futunk, hogy
- én apát szeretem a legjobban a világon.
halljátok, hároméves, és ilyet mond a szülőanyja szemébe. és nem egyszer. sírok, szakad meg a szívem. (rohadtul sajnálom magam, igen.) és közben tudom, hogy szüksége van rám is, tudom, hogy engem is szeret, de közben azt is tudom, hogy tényleg fele annyira nem vagyok közel hozzá, mint egy fél éve voltam, és azt is tudom, hogy ez így van rendjén. de közben itt van ez a gombóc a torkomban - hogy baromi szentimentalista legyek -, hogy ő tett anyává, vele éltem át először, milyen szülni, szoptatni, hordozni, gondozni aztán nevelni, és máris elfordul tőlem? tudom, h védekezik, dackorszakol, tudom, hogy egyszerűen csak reagál a világra, ami körülötte történik, de közben vágyom rá, igen, igen, szeretném, ha újra-újra hinné-tudná azt a biztosságot, biztonságot, amit én IS adhatok neki.
félre ne értsétek: az, hogy apával ők remek párost alkotnak, az egyik legjobb dolog a világon. de én se akarok kimaradni, ha már a szaros pelenkák tömkelege, a főzés, a takarítás és a többi vér unalmas háztartási ügy az én reszortommá vált (ami érthető, hiszen perpill és két évig még én nem keresek pénzt).
szóval ábel van, szeret, szeretem, jónást komolyan sosem bántaná - mondjuk ez a jól kötődő gyerek számlájára írandó sztem, hogy anya kapja a nyakába a hideget-meleget, nem a tesó, nem az ovi, nem más, csak anyaanyaanya -, de nagyon nehéz ez az egész. persze azt is érzem, tudom, tapasztalom, h minden nappal könnyebb, de azért nem vagyunk túl rajta, mint ahogy a gyermekágyi időszak végén reménykedtem benne. majd ha jónás már kicsit is a haverja lehet, talán nekem is megbocsátja, hogy leléptem 6 éjszakára, és hogy azóta se ő van mindig a középpontban. talán. (és apukája szerint ez már nem is arról szól, hogy nem voltam otthon 6 éjszakát, hanem arról, hogy mióta itthon vagyok, nem ő az első nekem, hanem a kisded. hümm)
ja, az élet nehéz. eszembe jut egy kedves ismerősöm, aki öt gyermekét neveli. 3 fia és két lánya van. leveleztünk a minap, ő is dicsérte az én utódaimat, én is az övéit. mondtam neki, hogy remélem-kívánom, a családja a tenyerén hordozza majd mindig. mire Sz azt írta, nem kell neki, h a tenyerén hordozzák, elég, ha öregkorában is szóba állnak vele. így vagyok ezzel én is.
Jónás első hónapja
Ma éppen egy hónapja, hogy megszületett a második gyermekem.
Elég sokat hallgattam eddig róla (nem szándékosan, inkább jobban ábellel voltam elfoglalva), értsd, nem írtam le ide a születését, a szülésemet, nem hoztam túl sok képet, nem gagyogtam minden egyes mosolyáról és böfijéről - ja, nemcsak ő második gyerek a családban, ami látszik, hanem ezzel együtt én sem vagyok már első gyerekes anyuka, ami szintén látszik.
Nem állok le minden szöszön romantikázni, pedig hálás vagyok ennek a kisembernek nagyon is, kislábujjamtól a fejem búbjáig. romantikus ő önmagában úgy, ahogy van.
A születését annyiban tudom leírni ide, hogy spontán indult, és ez az egyik legszebb dolog az életben, ami történhetett velem. Azt is leírom, hogy császármetszéssel született ő is, mint ábel, mert szétrepedt a méhem vajúdás közben, és sürgősségi műtétre volt szükség, na tessék, leírtam, bumm, de ami ennél is fontosabb és lényegesebb, hogy Jónás végig, mindvégig jól volt, jönni akart, jött és most itt van.
És ez mindenre nézve igaz és fontos.
Ábel sem volt egy sírós, hasfájós, nyűgös gyerek, de az elején azért egy kis front vagy puki kicsi időkre kihozta a sodrából. Ábel nem akkor jött a világra, nem pont aznap, amikor ő szabad akaratából úgy döntött. Ábelt megindították. Látszik is rajta :))
Jónás viszont jönni akart, a nyugodtságát, a türelmét ennek (is) tudom be. Jelenleg ő a család Buddhája, bizonyára lesz majd olyan idő is, amikor majd én leszek. (jót nevettünk most ezen, tudom.) Nyugodt, hálás, kedvesen mosolygós (akaratlagos mosolygása már két hete tetten érhető, a szülésznőre is vigyorgott, míg Ábel a szülésznőre, aki akkor MO-n nekünk segített, szemöldökét ráncolva, méricskélve tekintett) édes egy gyerek ez.
Jónás 56 cm-rel és 3650 g-mal született reggel fél nyolckor, azóta pedig (éppen ma egy hónapos!) több mint 5 kiló, és a tegnapi csípőultrahang szerint rendben mozgó-illeszkedő medencecsontokkal rendelkező csecsemő. Néha Ábel is mondja neki, na szia, te kis csecsemő. Vagy azt, hogy szia, Gyapjas. Ez a kedvencem. (A Tűzoltó Sam-ből van a Gyapjas elnevezés, de v épp ezért vicces, ahogy az öccsének mondja).
Jónás léte sok mindenre megtanít. Hálás vagyok, hogy megszülethetett, hogy él, hogy élhetek, hálás vagyok Ábelnek, hogy elmondja a rossz és jó érzéseit vele és velem kapcsolatban, hálás vagyok, hogy árnyaltabban láthatom ezt a világot őáltala, jobban érthetem a két- és többgyermekesek idegrendszeri állapotát, feladatait, kínjait és örömeit, és köszönöm a gyerekeimnek, hogy megtapasztalhatom, milyen az, ha két töki szeretget. JÓÓÓÓÓ. <3
Egész jókat alszunk éjszakánként, nappal sokat segít a kendő (bár én még nem vagyok a régi a szaladgálásom tempóját és ritmusát elnézve), és rengeteget tesz hozzánk, a családhoz apa, aki jócskán és rendesen kiveszi a részét a két utód terelgetéséből.
Várom a tavaszt nagyon, hogy még jobban kinyíljon a világ előttünk, de most már nem panaszkodom, levegőn is voltam, havat is láttam, enni is tudok, főzni is újra, szóval, lassan minden a régi. És persze soha többet már nem lesz ugyanolyan semmi, tudtam is korábban, de most már aztán pláne tudom; de ebben az életben épp ez a jó, hogy a dolgok időnként változnak.
Isten éltessen, kicsi Jónás. Ez a portré az útlevelébe készült tegnap: szörnyű műtermi beállítás, de akkor is a mienk a csöpp, aki rajta van. ezt is megmutatom :) (Igen, vörösödik a haja <3)
M
ábel egy év alatt
... nagyon sok élménnyel lett gazdagabb. először játszóházba kezdtünk járni még budapesten a tavasszal, amúgy is sokat mondókáztunk, daloltunk, de akkor a csoportba járás, a közös tánc gyerekekkel, a közös móka-közös játék indult be az életünkben. élveztem és élvezte. hamarosan megtudtuk, hogy külföldre költözünk, előbb apa, aztán mi is, ennek fényében lubickoltunk az otthoni élményekben és a barátokkal való játéklehetőségekben, amíg csak lehetett. én félállásban közben dolgoztam, és várandós is lettem jónással. nagyon felhőtlen kis napjaink voltak. aztán bécsbe költöztünk (apa áprilisban, mi júniusban), óriási kaland volt a railjetezés, a sok vonatozás itt ausztriában, sokat játszótereztünk német anyanyelvű gyerekekkel, majd ősszel ábel oviba kezdett járni, ja és az én pocakom hónapról hónapra nőtt. szóval ennek az első szülöttemnek jutott rendesen egy év alatt a feldolgozni valókból.
most hogy már négy hete 4 tagú a családunk, elmondhatom, lassanként megtanuljuk az új formát, és leszögezhetem, ábel fiam nagyon ügyesen veszi az akadályokat. időnként dacol és kikéri magának a világot, de ez a temperamentumának és az életkorának is köszönhető, most már én is jobban viselem-kezelem az egészet, ami új, és őt is, aki már nem egyke többé, hanem érző-okos bátyja a kistesójának. és tudom, hogy nagy szerencsém van, hogy éppen ő az első gyerekem. (hamarosan a másodikról is hozok egy külön és teljes posztot, de ezt az ábeles videót, amit itt alább tekinthettek meg, már egy ideje összeállítottam, hogy felkerülhessen ide.)
a videó első részében apával vonatoznak még a budapesti lakásunkban, pont egy éve, február elején készült a felvétel. imádom ahogy ugrál benne, kacag és elégedetlenkedik, amikor nekimegy a vonat a széknek (pohárnak, tálnak). a videó második része február végén készült a tavalyi évben, itt már kívülről fújta mindkét kerekítő kötetet, csak nagy nehezen épp ezen a napon tudtam lencsevégre kapni, ahogy elmondja az egyik mondókát belőle. a harmadik részben dj ábel, a majdnem hároméves nagyfiú épp azokban a napokban, amikor hazajöttem a kistesójával a kórházban, produkálja magát anyának, apának és mamának, énekli a bőrönd ödönt (klikk ide, ha nem ismered az eredeti verziót, mármint azt, ahonnan ő tanulta), és csapkodja hozzá a m u z s i k á t, ahogy ő hívja a xilofonját. (a haja azért néz ki ilyen ziláltnak, mert a rögzített produkció előtt még a dj sapkában és sálban-kesztyűben nyomta ezt a dalt vagy ötvenszer a nappali közepén, és a kettő között enyhén szólva nem fésülködött meg. :D (a dj-szettről lásd a fenti két képet :))
na, ő az én első gyerekem. <3 íme, a videó összeállítás, nézzétek meg!
testvéries képriport
ábeles, jónáspocakos karácsony
- anya, én most ki szeretném húzni a gyufát - mondja ábel. röhögünk apával, közben mondjuk neki, hogy azt nemigen szeretné, higgyen nekünk. néha azt is mondja, hogy ó, kanenbaun - ezt is értem, mert a kannát legalább tudja, hogy mi. de a tannenbaumos nótát is az oviban tanulta, úgyhogy reszpekt.
- apa, egy percig se aggódj, meg én se aggódok, meg anya se aggód, meg jónás se aggód - most ezt hallom a konyhából, amint ebédkészítés közben egymással beszélget apa és ábel.
és ábel, kit szeretsz? - szeretem apát, szeretem anyát, szeretem jónást, és ... a ciciiiiit - mondta pár estével ezelőtt - teli szájjal röhögve. (nem szopik ám már február óta, szóval ez csak erős nosztalgia, ill pontosan tudja, mennyire szerette a cicit, amíg szopott.)
na, látjátok, vidám minálunk az élet. a karácsony is heilig volt és wunderschön.
amikor meg a hétköznapok zúdulnak ránk, akkor egyre többet nyögök, nehézkedem, vonszolom magam, panaszkodom, lihegek, alig tudok megfordulni, alig tudok türelemmel lenni, aligaligalig megy az anyaság, nőség, feleségség, emberség, felebarátság.
légszomjam van.
olykor ég a gyomrom.
olykor pisilnem kell, mint az állat. és még annál is jobban.
amikor ilyenekkel áll elő, mint most is, hogy - apa, de ne akasszuk össze a bajszunkat, mert azt én nem szeretném - olyankor minden a helyére billen bennem. most meg azt mondja: - griszgott (értsd grüss gott ábeldialektusban) király (playmobilos katonákkal játszanak épp, mikor ezeket a sorokat írom), kérek egy kacsát is. és griszgott, király, griszgott, grissssz, mégmégmég milyen fagyi van nálad, seriff? (fagyi volt a desszert ebéd után, ez a magyarázat plusz kissé összekeverte a király haverját a seriff haverjával :D)
és az is nagyon jó érzés, h pár napja nagyon komolyan vágyom arra az új kisfiúra is, aki a pocakomban lakik, dudorítja kifelé az oldalamat, csuklik és mozog, és szuperül lent van már a feje egy ideje, és mindent megtesz és mindent megteszek, hogy rendesenokosanügyesen megszüljem, hogy megszülethessen. és bármilyen durván hangzik is, ez azért nagyon fontos, mert eddig állandóan volt valami dolgom, feladatom, elintéznivalóm, sosem volt normálisan időm, erőm, lelkem őrá normálisan ráhangolódni. szegény második gyerekek sorsa! (hahaha.)
na jó, szóval kérdezte tőlem egyszer nóri barátnőm, h milyen a 2. várandósság az elsőhöz képest. nem lesz most (sem) időm hosszan megírni, de az bizonyos, h tökmás. és tökmás lesz a gyerek első pár meg a többi hónapja és éve is, és tökmások vagyunk már mi magunk is, és hát az a lényeg, hogy ábel ezerötszázzal várja a kistesóját, és ez a legmásabb dolog az egészben. ők egymásnak is lesznek, ők egymáshoz is viszonyulnak, nemcsak mi, felnőttek - anyaapa - kapunk egy új babát ide magunk közé. voltaképp az egész várandósságban ez a legújabb, legszebb, legnehezebb feladat, hogy ennek is megfeleljek. a tesóknak.
ábel fiam és jónás fiam. semmi se lesz már olyan, mint volt, és ez így van jól. január 10 a terminusunk, és én nem bocsátkozom jóslatokba, hogy mikor bújik ki. ti se tegyétek. meg várjátok meg, míg szólunk, hogy megindult vagy megindítják, ne kérdezzétek mától, holnaptól vagy 1-jétől kezdve, hogy na, egyben vagytok még - mindenképp értesítünk, nem maradtok le semmiről, istibizi.
és boldog karácsonyt!
unja és ne zavarjam
amikor sétálunk hazafelé az oviból, mindig megkérdezem, mit reggelizett (voltaképpen tízórai (jause), csak jó korán, 9-kor van), utána mi volt a morgenkreis-on (dal, tánc, vers vagy kép), és mivel játszott utána? meg kivel? ilyenkor mondja, hogy a dániel sírt, a szárá bántotta (megsimogatta a fejét, mint megtudtam az óvó nénitől), a kübrá teregette vele együtt a babaruhákat, és képzeljem el, a magyar kisfiúnak a nimet óvó néni nem azt mondja, hogy dani, hanem azt, hogy dáni, és ma is a lárá volt a legszebb az oviban.
ma is ballagtunk haza - az ő tempójában kb 10 perc alatt vagyunk otthon, de mindig sétálunk, már óriási a hasam, nem cipelem, se kendőben, se kézben, se sehogy, babakocsi meg nincs, és amúgy is nagy fiú már, minek ide eszköz?! majd tavasszal bicaj, az más, de most sétálunk - és akkor ma is kérdezgetem, reggeli, morgenkreis, játék? mire egyszer félúton megáll, megvakarja a fejét a kapucniját, rám néz és sóhajtva közli: - anya, én ezt már unom. ne kérdezgesd. mondd el, mit főztél.
csak néztem. a gyerek szépen a helyemre rakott.
aztán ebédeltünk itthon, beszélgettünk, ahogy szoktunk. napok óta nem találjuk sehol a cowboyt a duplók közül, ezért mikor ő befejezte a kaját, felállt, hogy még ebéd utáni alvás előtt keresi egy kicsit (és persze köszöniszépenazebédet, nagyonfinomvolt). én meg, gondoltam, társalgok vele tovább, hiszen ilyenkor nagyon jókat szokott bemondani. de még volt egy kis gomba meg püré a tányéromon, azt, gondoltam, addig megeszem és úgy dumálunk. mire egy mondatom közepébe vág a játszószőnyege közepén állva: - anya, most ne zavarj, inkább egyél. én keresem a cowboyt.
most hétvégén átértékelem, hol a helyem. amúgy helyes gyerek, láthatjátok a képen is (az egyik kedvenc fotóm ez az idei őszi szezonból, a makimajom, akit a kezében tart, kb 30 éves plüssállat, édesapai öröksége ábelnek.)
fesd és mondd!
ilyeneket fest
és ilyeneket mond:
laternenfest délutánján (amikor megbeszéltük, hogy kivételesen aznap du is visszamegyünk az oviba EGYÜTT, mert az ünnepség, amire ő is megtanulta a dalokat és verseket, ötkor kezdődik) határozottan kifejezésre juttatja, nem akar menni. kezd rossz kedvem lenni, hogy már többedjére kell "rávennem" a gyereket, hogy már megint vmire, amiért korábban még lelkesedett, most pusztán kényelmi okokból (mert otthon lenni jó) máris kezdi húzni a száját. de nem adom fel, mondom neki, hogy nem kell dalolnod, nem kell kiállnod verset mondani, menjünk, nézzük meg a többieket. mire ábel: á, anya, maradjunk inkább itthon. mondom, fiam, de legalább a lámpásodat, amit az óvó nénivel együtt készítettetek, hozzuk el.
mire a fiam: anya, nekem van egy ötletem! menj el az oviba, és hozd haza a lámpásomat. hát ehhez bezzeg van esze! :D:D
aztán meg ilyeneket:
nincs kedvem, időm, erőm adott napon még vacsorát is készíteni, mindennap főzök ebédet, sokszor vacsit is prezentálok, aznap nem megy, felvetem hát az utcán sétálva a kis családomnak, mi legyen a vacsora.
mire ábel: hamburger.
mondom, nem, az ki van zárva, péntek este van, hallani sem akarok mc'donaldsról, azt maximum nagyon-nagyon kivételes esetekben engedem meg neki. morgom is, hogy akkor inkább együnk szendvicset, vmi van otthon hozzá, akkor ne szerezzünk meleg ételt sehonnan, de hamburgerért nem vagyok hajlandó ma elmenni.
mire a fiam édesapja nyakából lenéz rám, és közli:
- anya, én megoldom (sic!): mi apával eszünk hamburgert, te meg egyél szendvicset. és ezeket ábel tök komolyan gondolja (és adja elő.)
volt ilyen is:
nézegetik a könyvet apával vasárnap délután, mikor én épp a konyhát takarítom, és hallgatom őket. számolgatnak. ábel ma már 20-ig számol, szinte hiba nélkül, magyarul és németül is. ezen a vasárnapon azonban, amikor magyarul számolja a halakat az egyik könyv hasábjain, a három és a négy táján hadarni kezd, aztán hablatyolni, végül érthetetlen szavakat mond. bohóckodik, apja meg rászól. jó, jó, de nem három, négy, hat, kilenc, hanem kezdjük elölről, számold meg.
ábel újra nekifut, megint elbohóckodja.
apa rászól: ábel, rendesen.
erre ábel: eins, zwei, drei, vier :D
neki ez a rendes.
a fiúk is hisztiznek:
ma laluval játszottak minálunk - hol együtt, hol egymás mellett, hol tök külön. ábelben most tombol a saját játékainak féltésének démona, nem mondanám, hogy irigy a cuccaira, mert ez en bloc nem igaz, de nehezen fogadja el, ha valaki az általa megépített kompozíciót (legyen az könyvkupac, duplóvár vagy gesztenyehalom) ledönti, szétszedi, belenyúl, kéretlenül belerondít.
lalura is többször rárivallt a délután folyamán, amikor csak úgy kivett egy könyvet a gondosan összeállított halomból. ábel ilyenkor - rá egyáltalán nem jellemző módon és hangfekvésben - sikított egyet, mint a lányok, majd torkaszakadtából bömbölni kezdett, szája lefelé görbült, és úgy maradt. az egész nem tartott, csak 5 percig, de klasszikus fiúhiszti volt, amelyben az a minimális elvárás a részéről, hogy igenis anya teremtsen rendet. (nem, anya azt szeretné, ha ábel ezeket a nehéz helyzeteket verbálisan és leginkább a szituációban benne levő másik féllel diskurálva, azaz nem anyától segítséget és megoldást remélve oldaná meg.)
na és akkor a 2. vagy 3. ilyen esetben az volt, hogy lalu levette a playmobil vár tetejét. ábel meg meg akarta tőle kaparintani, és megragadta, húzni-vonni kezdte, de lalu nem adta. erre rám néz, és görbül a száj, szól a fiam, hogy de anyaaaaaa, a lalu elvetteeeeeee... mire lalu anyukája szólt közbe - hallván előtte engem, hogy mondom az első szülöttemnek, hogy beszélje meg laluval a dolgot -, hogy ábel, mondd lalunak, kérem szépen a vár tetejét. mire a fiam megrázza magát, mégiscsak ő a férfi, és laluhoz fordul:
- lalu, kérem szépen a vár tetejét.
erre lalu: - NEIN!
mire ábel: - JA!
Lalu: nein!!!
Ábel: - JA!!!
és mi annyira röhögtünk ezen mártival, lalu anyukájával, hogy a fiam elfeledte egy pillanatra, micsoda sérelem érte, valahogy lecsillapodtak a kedélyek. (és még én félek, hogy a némete nem fog tudni kellő sebességben fejlődni, ha csak napi 3 órát van német nyelvű társaságban nélkülem. de, fog.)
ecseteljünk!
kissé benáthásodott hétfőről keddre, ami egyáltalán nem csoda, lévén körülötte az egész ovi már 3 hete beteg - óvó nénik, gyerekek egyaránt. inkább az a csoda, hogy eddig bírta, és hogy most is csak kis nátha gyötri kis köhögéssel, nincs láza és rossz közérzete szerencsére. (a képen érdemes a nyelvét nézni, csak azért írom, ha a szemetek nem irányulna automatikusan oda :P)
azért biztos, ami biztos, itthon fogtam, hogy pénteken az ovis laternenfestre elmehessen, ha egészséges és ha akar.
kitaláltuk, hogy mivel az idő már nem olyan szép, inkább otthon töltjük el a nap nagyobb részét, nem a játszón vagy az utcán motorozva. ezért vettünk festéket meg ecsetkészletet, hogy ha már kitáncoltuk, kidaloltuk, kiduplóztuk magunkat, egy kicsit fessünk is. a zsírkrétával rajzolás az utóbbi 2 hónapban lett nagy favorit tevékenysége, gondoltam, nézzük meg, itt milyen a vízfesték-felhozatal és hogy viszonyul hozzá most, két és fél évesen.
a papírboltba menet elmondta ő is 3x, hogy vegyünk festéket és ecsetet. így tettünk. hazafelé ballagunk, mikor rám néz, és kérdezi nagy kíváncsi szemekkel:
- anya, akkor most festünk? mondom igen, hazamegyünk, és festünk. mire ábel: - anya, anya, ecseteljünk is!
a kulinarista és a dalos kedvű kisfiú
az úgy volt, hogy egy déli alvásából felébredt pár héttel ezelőtt, és néhány szem alma után rávetette magát a csokis croissant-ra. mivel előtte napokban már sokat beszélgettünk a kajákról: miket szeret és mit nem (ténymegállapítás: csak a lencsefőzelék az, amit nemigen eszik meg, meg sokáig a brokkoli volt, de azt újabban ismét favorizálja), gondoltam, előveszem uzsonna közben a videókameránkat a telefonomat, és rögzítem a kis dialógusunkat.
egy kis magyarázat - a beszélgetés az intersparos bevásárlással kezdődik, mert épp arról esett előtte szó, hogy majd el kell mennünk oda (nagy haverja volt a közeli interspar, míg ott álltak egy üzletben sorra a próbababák (alig tudja kimondani a videón, olyan gyorsan akarja), de mivel az egész üzlethelyiséget átépítik, ők most nincsenek ott. ábel azóta nem szeret a főbejáraton bemenni, hanem inkább hátulról közelít, de ezt már a videóból látni és hallani, bár azt mondja a két és fél éves, ezt nehéz elmagyarázni.)
vicces, ahogy kaja közben néha elkalandozunk egyéb ételek felé is, általában mindet nagy lelkesedéssel fogadja, amiről szó esik, és vicces, ahogy egyszer csak kitekint a szemben levő polcra, amelynek tetején kaktuszok sorakoznak, és megállapítja róluk, hogy böknek. nekem vicces, nektek meg nem biztos, hogy kristálytisztán érthető, amit mind, azért írom ezeket ide le, hogy a videó kb teljesen érthető legyen - még ha közben általában tele van a szája is.
a másik videón ismét kettesben vicceskedünk egyik délután - miután lepakoltuk az összes mi micsoda könyvet a polcról, ami nálunk perpill megtalálható, eszembe jut, hogy a napokban, amikor apukája öltözteti az esti alvás előtt, és veszik fel az alvós bodyt (esjtsd bádit), akkor a money-money-money refrénjének dallamára és mintájára éneklik a következő pár sort (csak bádi-bádi-bádival :D ja és utána rázendít még hűségesen és kötelességtudóan egy laterne-laterne dalra is, ha már ezt tanulták az oviban a pénteki laternenfestre. jó gyerek. <3
ovis
ha megkérdezi tőle 1 kislány a játszón: darf ich mich auf dein moped hinsetzen?", azt mondja kapásból, mindenféle súgás nélkül, hogy
- jááá.
ha megkínálják keksszel, és kérdezem, mit mondasz, azt feleli: köszönöm; mire én:
- oké, de monika nem érti, mondd, kérlek, németül, mondja:
- danke.
na nem azt mondom, hogy a fiam folyékonyan beszél németül, mert ez nem igaz, de a hanglejtéseket, a mondatintonációkat, a szavak egyes hangzóit lassanként ismerősként fogja fel. juhéjj.
3 hete jár oviba, most már heti 3x. ügyes nagyfiú. maci csoportos, a benti cipőjén is maci utazik az autóján, és a csoportszobában is van egy óriási fekete maci, amivel imád játszani. délelőtt már bent eszi a jausét, és ebédre hazahozom. az utcán az oviba menet, ahogy reggel besétálunk az oviba, van 2, számára nagyon érdekes kirakat. az egyikben egy porcelán wc-kefetartó van, ami cica formájú (= fehér porcelán cica), a másikban egy műanyag nőalak, aki napozik hason fekve (= gyógyszertári strandos néni).
ábel a cicának és a néninek is lelkesen köszön odafelé, hazafelé pedig elmeséli nekik, mi volt az oviban. a bácsik, akik nem értik, mit beszél ez a kis törpe, csak néznek, hogy ezek a hibbantak miért állnak le egy wc-kefetartóval társalogni - de mi teszünk rájuk magasról, és akkor is elmeséljük, hogy ma az évá és a júliá volt a legszebb az oviban.
- és képzeld, anya, ma teregettem is - mondta legutóbb. - meg homokoztam. de ma nem duplóztam. - és nem sírtam, mert mondtad, hogy jössz. (ezt elmondja minden alkalommal, én mindig megkönnyezem.)
óriásbüszkeség tölt el, ha őrá gondolok, még akkor is, ha időnként reggelente azt mondja, h itthon játsszunk! és mikor elköszönök tőle bent az öltözőben (mikor már nimet óvó néni fogja a kezét, mert látja, h mindjárt törik a mécses), görbül a szája, és látom, h velem maradna inkább, de elég gyors vagyok, intek, puszit küldök, és megyek. a szájgörbülést gyorsan el is felejti, és megy játékzöldségeket vagdosni a polcokhoz.
holnap még félórával később megyek érte: 9-től fél 12 lesz a bent töltött ideje, a cél a heti 5 nap fél 9-től fél 12; ez az idei terv.
és akkor megszülethet jónás. :D
pocakduma
ábel odakuporodik a hasamhoz, felhúzza a pólómat, és azt mondja:
- na szijjja, kistesó, hát mi a baj?
Először csak néztem, amikor ezt hallottam tőle, nem értettem, miért kérdezi, de azóta ez rendszeres. Rájöttem, hogy valakitől ezt hallhatta, és ismétli folyton-folyton. Mint aki érdeklődik, hogy szevasz, hogy vagy? Röhögök nagyon. Így szokta folytatni:
- hát mi a baj? na mi van, na mi a baj?
vicces.
meg van az is, amikor minden egyes falatot valakinek a kedvéért kell enni. (nem azért, mert rossz étvágya van, és másképp nem eszik, hanem mert mindenkit szeret memorizálni, és állandóan emlegeti a kispajtásokat és családtagokat). amikor ezt elkezdtük, én hűségesen végignyomattam mindenkit, akit ismer és szeret a családból és a barátok közül, de azóta apukája áthajózott elvontabb területekre is ábellel, és a híres tudósok sora következett. én persze dohogtam, hogy a gyerek fejlettségi szintjének megfelelően legyen szíves kommunikálni, mert hát milyen dolog az, hogy az ebédet galois bácsi, bernoulli bácsi, sophus lie bácsi vagy niels henrik abel bácsi kedvéért fogyasztjuk el?!
(néha, amikor rám néz, hogy és kinek a kedvéért (elég németesen mondja ezt, kb így: kinek a kedvéjéá), és én elkezdem, hogy sári kedvéért, most soma kedvéért, most papa, ani mama, gabi mama kedvéért, eszik, nyammog, majd rám szól:
- jó anya, de most apa barátai kedvéért! (apa barátai, értitek!))
na ilyen dolog ez, meg olyan, dolog, anya, hogy amikor almáért küldöm a gyereket a billába zsófival, és mondom neki, hogy hozzon legyen szíves gála almát, akkor azt mondja, hogy nem gála, anya, hanem gáloá alma :D
és olyan dolog, anya, hogy amikor nekikuporodik a pocakomhoz, és hülyéskedik jónásnak, akkor elhangzik ez is:
- na, mi a baj, kistesó, mondd el. jaj, kistesó, megeszlek, hámm. most például niels henrik abel bácsi kedvéért.
én meg csak nézek, hogy mekkora nagyarc ez a kiscsávó, és rá se rántok többé, hogy betegek vagyunk, ő kicsit náthás, én meg nyamvadt, és arra se, hogy vadhideg lett itt szeptember közepén, közben oviba szokunk éppen, izgis, én is szokom, ő is, tök komoly, mi mégis maradunk az óriáspoénnál és apa barátainál.
úgyhogy nem dohogok már, hanem úgy döntöttem, apában is értékelem a humort. istibizi.
legyen-legyen-legyen: gáloá bácsi kedvéért :)
fél
újabban mindentől fél. kutyáktól az utcán, akiket eddig már teljesen megszeretett, most átjön a másik oldalamra, vagy meg is torpan a motorjával, ha meglátja őket (van konkrét rossz élménye a közelmúltból, tehát ez nem derült égből a villámcsapás számomra, hogy miért, csak az meglepő, hogy verbálisan ezt az összerezzenését nem tudom enyhíteni).
az apukája könyveinek egy részét el kellett távolítani, mert totál felkavarta ábel lelkét egy-két borítókép, hiába meséltem róluk sokat, amikor pakolni kezdte őket, hiába néztük együtt, csak ott maradt a remegő félelem a tekintetében, bárhová mentünk is a lakásban. nem engedett egyedül pisilni sem, sőt, és ez az elmúlt pár napban nagyon felzaklat. (főleg, amikor éjjel fél kettőtől háromig egymást néztük, és kérte, hogy kapcsoljam fel a villanyt, nekem jóslófájásaim lettek, ő meg vsz. rosszat álmodott, elég cudarul éljük meg ezeket a napokat most.)
kedden kezdi az ovit, eleinte heti 2 napot, napi 2 órát, velem, aztán fokozatosan nem velem, és majd többet, ha megy. remélem, megy. izgulok, nyilván érzi rajtam, ő is izgul, érzem rajta. vágyakozó is, felcsillan a szeme, amikor erről beszélünk, de azért előttünk a nagy ismeretlen, amiről elméletben pont tudom, hogy kell és jó neki, gyakorlatban meg akkor is végig kell csinálni, és ez óriási újdonság ám.
mindez normális, csak ne félne! illetve az jó, ha a fantáziája belendül, kreatívkodik a szavakkal, a történetekkel: látszik rajta, hogy jár az agya, ez tetszik nekem, látom, hogy nyitott a kis elméje a nagy világra. de az nem, hogy úgy érzem napok óta, nem tudok elég támasza lenni ebben a nagy lelki folyamatsorban, ami a félelmet szüli benne, úgy érzem, a rossz élmények a kutyákkal, a rossz élmények az ijesztő képekkel maradandóbb nyomokat hagynak benne, mint amihez elég az anyai eszköztáram.
kissé tanácstalan vagyok.
poéngyáros ábel
ülünk a 6-os metrón, a handelskai nevű megálló felé utazunk, az a célunk, hogy átsétáljunk a neue donau fölötti hídon, és keressünk ott egy jó helyet (találtunk is végül).
a 6-os vonalán haladva egyszer csak megállunk spittelaunál. ábel minden megállónál mindig megkérdezi, hogy
- ez most mi?
itt épp ezt felete rá apa:
- spittelau.
- itt volt almáspite, apa?
egy ideig csak néztünk rá zombiul, hogy ezt most honnan veszi, de amikor leesett, óriásit csattant a poén. almáspite spittelaunál, persze.
***
a nyáron többször is haza kellett sietnünk a játszóról meg innen-onnan-amonnan, mert jött a vihar. ilyenkor szóltunk neki, hogy pakoljon gyorsan, haza kell érnünk, mert jön a vihar. azóta apukájával ezt a történetet ábel-poénná fejlesztették, a ma este a délutáni neue donaus eset után így kezdődött itthon:
ábel ül a kanapén, jobbra tőle dörmi, a kedvenc mackó, balra tőle linda baba, a kedvenc babatárgy a házban.
- anya, jaj, menjünk gyorsan, mert jön a vihar! - kiált fel egyszer csak a kanapén ülő fiam meg se moccanva. Ránézek, hogy most mi járhat a fejében, erre folytatja:
- Ja, már itthon vagyunk. Csak vicceltem.
jónás
A Jónás héber eredetű férfinév. Jelentése: galamb.
Névnapja: november 12.
Jónás, a zsidó próféta, Amittáj fia volt, és Zebulon törzséből származott. Életéről és ténykedéséről alig tudunk valamit. A neve alatt fennmaradt prófétai könyvnek nem a szerzője, csak a benne előadott fiktív történetnek a hőse.
A történet szerint Isten parancsára Ninive lakosait föl kellett volna keresnie, hogy megtérítse és bűnbánatra hívja föl őket. Ő azonban ellenszegült a parancsnak, és hajóra szállt. A tengeren nagy vihar támadt, a hajósok őt okolták, és áldozatul a tengerbe dobták. Egy nagy hal elnyelte. A cet gyomrában megbánta engedetlenségét, így az harmadnapra kitette a partra, s ő végül elment Ninivébe, s megjósolta a város negyven nap múlva bekövetkező pusztulását. Várakozása ellenére ez nem következett be, mert a város lakói mind bűnbánatot tartottak. Jónást felháborította az Úr kegyelmének ily bőkezűsége, mert az isteni szózat végül őt tette nevetségessé. A mű a Kr.e. IV. században keletkezhetett. A példázatban Krisztus feltámadásának és a hit terjesztésének előképét is látják.
Babits Mihály Jónás könyve című remekművének említése elengedhetetlen a névvel kapcsolatban. A mű 1937 és 1938 között íródott. Babits a költeményben feldúsítva, színesen és szellemesen adja elő a bibliai történetet. Jónás a cethal gyomrában ráébred: ki nem akar szenvedni, kétszer szenved az. A megaláztatás tanulsága tehát abban summázható, hogy a szenvedés a prófétai tudás alapja, vagyis az értékőrzést vállaló költőnek beteg gégével is prófétálnia kell. A mű egyik fontos (talán legfontosabb) üzenete, hogy a küldetéses embernek is alázattal kell lennie, mert eszköz vagyunk egy felsőbb erő kezében. Így nevetséges és hiú a gőg, amellyel az irányító szerepében akarunk tetszelegni. A Jónás könyve művészi erejének, morális hitvallásának az új világkatasztrófa árnyékában máig is érvényes a jelentése.
A névanalízis szerint a Jónás név olyan személyiség kialakulását segítheti, aki becsüli az élet apró örömeit. A név viselői nyitottak, szeretnek olvasni, tanulni, és különféle dolgokról elmélkedni. Nagyon keményen tudnak dolgozni, ha érdekli őket az adott terület, de amint egyhangúságot tapasztalnak, érdeklődésüket elvesztik. Mindez sokszor oda vezet, hogy nem fejezik be, aminek nekifogtak. Az életükből leginkább a nyugalmat és állandóságot hiányolják, ezeket elsősorban a természetben találhatják meg, amikor a szabadban, vagy vidéken időzhetnek.
Babits Mihály Jónás imája itt olvasható magyar és angol nyelven.
Petrovics Emil 1966-ban egy oratóriumot komponált a Jónás könyvére és a Jónás imájára.
ábel mondja
- anya te vagy egy sniccel!
- te meg egy krumplispogácsa - mondom neki.
- anya, te vagy egy mice káce.
- nem, mert te vagy a mice káce.
- anya, te vagy egy vicc! :D
uzsonnázik, kivételesen a játszókuckójában, a szőnyegen. kissé lepotyognak a morzsák, de én nem vagyok túl szívbajos, ha morzsás lesz vhol, utána felporszívózom. szóval, a morzsák potyognak. ábel rám se néz, eszik, közben mondja:
- jaj, anya, mindjárt felveszem. ne izgulj! :D
ennek egy másik verzója: zsófival játszanak, én a dolgozóban épp dolgozom, de a hangjuk beszűrődik. legóznak. zsófinak épp azt a feladatot adta, hogy keressen a legós dobozból egy legófejet.
ZS: - jaj, nem találok legófejet.
Á: - de, de, Zsófi, mindjárt találsz legófejet, ne izgulj!
ölembe ül, pólómat felhúzza, terhesnadrágom derekát lefejti a pocakról.
- ó, szia kistesó, most megfogom a cicidet. (megfogja anya cicijét). mondom, az az enyém, nem a kistesóé. jóóó - mondja ábel örömmel teli hangon.
- kistesó még benne van a pocakban.
- igen, télig ott is marad. - felelem.
- akkor majd én kiveszem - mondja ábel.
JAJ NEKEM! :D
ülünk a vonaton, wiener neustadtból robogunk hazafelé, nagyon felpörgött, lévivel és annival játszott aznap, csupa boldogság volt. alig bír a fenekén ülni, mondom neki, hogy a félórás úton beszélgessen velem, vagy nézzük a tájat. erre ábel:
- mennyi fa! mennyi bokor! mennyi táj!
(látja, hogy eléggé nevetek rajta, de nem akarok látványosan-hangosan, mert cuki-cuki, de hát egy anya mégiscsak fogja vissza magát. (én sosem tudom.))
erre ábel: - anya, megzabállak. (csak nézek, mire odalép, odahajol, és azt mondja): zab-zab-zab. :D
duplózik a szőnyegen. az egyik kedvence a cirkuszi elefánt. (sztori előzmény: még budapesten a téli-kora tavaszi időkben lapozgattuk a kerge abc-t sokat-sokat. mostanában egyáltalán nem.)
- elefánt, elefánt, dehogy vagy buta. csak szürke vagy! - mondja a 2,5 éves fiam elmélyülten, az elefánt hátát simogatva.
vö: tóth kriszta
„Csacsi, csacsi, dehogy vagy buta,
szürke rajtad a bársonyruha,
csillagszemedben kerek a világ,
csupa csoda és csupa csacsiság.” (Cs – Kerge ABC)
két hónapja élünk bécsben...
...és még csak egy bejegyzés szól az itteni létről. pedig sok és sokféle impulzus ér(t) minket. próbálok most egy rövid zanzát ide nekünk, nektek, ábelnek és a kistesónak.
igen, kistesó is a láthatáron van: január 10-re várjuk őt - azt hiszem, épp mostanra esett le (a 18. hétben járok épp (a fenti képen kb a 10. körül voltam)), hogy valóban bővül a családunk. a kórház, ahol szülni fogok, bécs egyik legjobb hírű intézménye, ahol a természetes szülést és a családbarát hozzáállást pártolják az orvosok és a nővérek. szép. tiszta. az orvosom jónak tűnik, majd kiderül utána, addig figyelek és megfigyelek.
ábel eleinte - azt mondta ugyan rendre, hogy jól van - kicsit nézett, hogy most mi mindig itt leszünk már (?). ezt leginkább onnan gondolom, hogy laza székletet produkált minden ok, láz és egyéb kaja v betegség nélkül kb egy hétig. aztán ez rendeződött. azóta már bécsben élő kispajtásait is emlegeti mindennap, nemcsak a kedves budapesti kiscimbiket és szüleiket (új altató dalt kellett költenem direkt úgy, hogy mindenkit megzenésítsek benne. ha hallanátok, kedves emberek, mit össze nem éneklünk esténként rólatok, hát hajjaj! :D)
bécs jó város. remek a közlekedése, elég gyerekbarát a szemlélete, vannak jó játszóparkjai is.
a gyereknevelés tekintetében nemigen találom a helyem 0-3 éves korig terjedő skálán, de azért már leltem olyan családokra, akikkel egy nyelvet beszélünk, úgyhogy don't panic, csak eleinte nagyon hirtelen jött szembe az, hogy minden gyerek, aki elmúlt egy, függetlenül attól, hogy szobatiszta-e vagy sem, krippébe vagy kindergartenbe jár. kész. most már látok másokat is, meg ismerek olynaokat is, akiknél ugyanez a helyzet, mégsincs túl távol (fizikailag (és lelkileg meg nem tudom)) édesanyjától a gyermeke (egy játszón például). talán egyszerűen csak időt kell hagynom a saját útkeresésemre.
kissé sok most nekem, hogy félállásban hazadolgozom (soha nem kapcsolom ki a munkahelybeli követelményeket a fejemből), terelgetem ábel egyre viccesebb magyarját, és bimbódzó németét, plusz "ráhangolódom" a kistesóra is. de mostanra már elég rutinosan lavírozom ebben is.
a szolgáltatások (kórház, vérvétel, bolt, vasútállomás) fényévekre vannak az otthon megszokott hozzáállástól, ezekben az élményekben lubickolunk, ám néhány kerületbeli játszótér szemetesebb, koszosabb, mint némelyik otthoni 8. kerületi. meglepő.
mindezzel együtt azt gondolom, van itt keresnivalónk, és ha minden csillagállás és egyéb akarat úgy irányul, jöttünk és maradunk - a többit meglátjuk, majd időnként beszámolok. hajrá nektek, hajrá nekünk!
vicces apáról vicces fiúra
ábel kezdi magát egyre otthonosabban érezni magát bécsben, ez sok mindenen látszik, most csak épp egy bővített mondatra van időm:
hazaértek zsófival a nagy délelőtti játszásból; eközben dolgoztam, főztem, mostam, serénykedtem: univerzális háztartási alkalmazott voltam; amikor betértek a nagy lakunkba (mindennap elfárasztom az összes végtagomat ezen a 90 nm-en, jajdesz*r nekem!), hamarosan pelenkázáshoz készülődtek; ekkor én még a dolgozó ajtaja mögött lapultam, de mindent hallottam :); na és akkor - látjátok, micsoda szép központozási metódus a mondatbővítés kedvéért :D -, előveszik a textilpelust, a popsitörlőt, kenőcsöt (neogranormon) és a pelenkát, majd egyszer csak a hangskodó-dalololó-vigéckedő csemetém angyali hangon elrikkantja magát, mint egy kis reklámszlogen-olvasó: "neoglanolmon, kimondhatatlanul jó";
(ez a mondat édesapjától öröklődött át a gyermekre, akinek ezúton is gratulálunk!);
(anya hangosan felröhögött, és kivonult a gyermekéhez a nappaliba, aki ma épp a "fuchs, du hast die gans gestohlen" kezdetű nótát gyakorolta. éljenéljen.)
Keresés
Balogh Ábel
Balogh Jónás
cikkek
olvasom őket
Régi bejegyzések
- Jelen
- 2012. május
- 2012. április
- 2012. március
- 2012. február
- 2011. december
- 2011. november
- 2011. október
- 2011. szeptember
- 2011. augusztus
- 2011. június
- Az összes »
Utolsó kommentek
- videós hírmondó, czmarkónóri: falni valóak:-) puszilunk benneteket »
- videós hírmondó, mami: Nagyon aranyosak vagytok, jó látni, hallani Benneteket ! Köszönjük !! »
- Jónás első hónapja, rovacsek: jaj, mami, az elfogultság beszél belőled :))))(nagy puszi!) »
- Jónás első hónapja, mami: Drága Gyerekeim! Csodálatosak vagytok!!!! »
Legtöbb komment
- alak(ul) (10)
- 3+ (9)
- változik (8)
- a sztahanovista és a bébiszitter (8)
- az első hónaptól az utolsóig (8)
A legjobbak
Kategóriák
- állatkert (1)
- alvás (3)
- apa (5)
- apás pocak (1)
- balaton (3)
- barátok (12)
- bébiszitter (3)
- beteg (1)
- család (17)
- csini (2)
- csizma (1)
- dalol (1)
- fest (1)
- genetika (2)
- gyerekekkel (5)
- gyönk (5)
- hordozás (4)
- húsvét (2)
- itthon (1)
- játék (6)
- játszótér (4)
- jövő (1)
- karácsony (1)
- kirándulás (2)
- konyha (1)
- könyv (3)
- mozgásfejlődés (4)
- mozgésfejlődés (0)
- munka (1)
- nagymama (5)
- nyár (5)
- ősz (2)
- ringatózás (1)
- státusz (2)
- szombathely (1)
- születés előtt (2)
- születésnap (2)
- tavasz (3)
- tél (5)
- ünnep (6)
- videó (3)
Linkek
